Az idei orvosi Nobel díj megérdemelt helyre került, ugyanis a három díjazott úriember munkája forradalmosította az egér-genetikát, s ezen keresztül a molekuláris biológia nagyrészét is.
Mario Capecchi, Martin Evans és Oliver Smithies úttörő munkájának köszönhetjük, hogy manapság a legtöbb egerekkel foglalkozó laborban transzgénikus kis rágcsálók rohangálnak, amelyek fluoreszcensen világítanak a legváratlanabb helyeken, vagy egyes génjeiket csak bizonyos sejtjeikben vesztik el.
A ma alkalmazott eljárás lényege, hogy egy egér őssejtvonal sejtjeibe egy olyan DNS szakaszt juttatunk, amely az általunk bejuttatni kívánt genetikai állományt tartalmazza, olyan szakaszokkal határolva, amelyek az egér genomban is előfordulnak egymás szomszédságában. A homológ rekombinációnak nevezett esemény ezután képes az egér, említett szakaszok között rejlő saját DNS-ét kicserélni az általunkbejuttatotra, és voilá megvan a transzgénikus őssejtvonal. Ezeket a sejteket már "csak" egy korai stádiumban levő egérembrióba kell bejuttatni, és szorítani, hogy a csíravonal ezekből (is) jöjjön létre, és a következő generációbán már vidáman futkározó, kis hordozókkal leszünk megáldva.
Tudom, nem hangzik triviálisan, de ma már-már nagyüzemi szinten megy a folyamat. Bővebben itt lehet erről olvasni, ill. a Svéd Akadémia indoklásában.
