Az emberiség állatszelídítési történetei közül a macskáké egy kicsit kilóg, hiszen mi magunk nem sokat nyertünk rajta. A házimacskák nem adnak tejet, nem finom a húsuk, nem jó vadászpartenerek, nem szállítanak nagy terheket és nincs felhasználható gyapjuk sem. Az eseti egerészés mellett igazából csak az embereket is megnyugtató dorombolás az, amit "haszonként" jelölhetnénk be.
A cicák oldaláról pozitívabbnak tűnik a mérleg: folyamatos kaja forrásra leltek és a vadonnál mindenképpen biztonságosabb meleg otthonra is egyben. Ennek megfelelően talán nem is olyan meglepő, hogy mai tudásunk szerint a kapcsolat kezdeményezői is ők voltak.
Tízezer évvel ezelőtt, a mezőgazdaság elterjedése okán a Közel-Keleten, a "Termékeny Félhold" térségében megjelentek az első magtárak, amelyek aztán mágnesként vonzották magukhoz a kártékony élősködőket: a patkányokat és egereket. Ez a fix táplálékforrás lett aztán a környéken élő vadmacskák (Felis silvestris) a hívójel, ami miatt egyre több időt töltöttek az emberek közelében. Ez a közeledés végződött aztán tartós kapcsolatban (az együttélés legrégebbi régészeti bizonyítékai 9,500 évvel ezelőttre datálódnak), a jelek szerint nem is egyszer, hanem ötször.
Ennyi őst lehetett ugyanis azokkal a mitokondriális DNS (mtDNS) vizsgálatokkal rekonstruálni, amelyek azt voltak hivatottak tisztázni, hogyan alakult a F. silvestris evolúciója. Azt már pár éve tudjuk, hogy a vadmacskák őse hosszú csavargás után telepedett meg Közép-Keleten ill. a Földközi-tenger térségében, ahol aztán durván 200,000 év leforgás alatt négy alfajra szakadt szét: az Európa erdeiben őshonos F. s. silvestris-re (ami egyébként a legősibbnek tűnik az összes közül), a Közel-Keleten és a Maghreb térségében élő F. s. lybica-ra, a szubszaharai F. s. cafra-ra, illetve az Ázsiában élő F. s. ornata-ra. (A vizsgálatok szerint egyébként van egy ötödik alfaj is, az eddig külön, de rokon fajként kategorizált kínai sivatagi macska, Felis bieti.)
A házimacskák (mind a ma élő kvázi 600 millió) tehát az F. s. lybica-ból alakultak ki, s a folyamat során egyre szelídebbekké váltak mint valóban "vad" társaik, majd - némi emberi rásegítéssel - különös szín- és bundavariációkra tettek szert. Persze van a szelidülés mellett van példa elhidegülésre is: az európai erdőkben ma már koránt sem biztos, hogy igazi vadmacskát (F. s. silvestris-t) látunk/hallunk, ha puha tappancsok surranására figyelünk fel. Különösen Közép-Európában jó eséllyel csak egy elvadult házi macsekot láthatunk portyázás közben.
Driscoll, CA, Menotti-Raymond, M, Roca, AL, Hupe, K, Johnson, WE, et al. (2007) The Near Eastern Origin of Cat Domestication. Science doi: 10.1126/science.1139518
