Carl Zimmer egy érdekes kutatásra hívta fel a figyelmet a NYTimesban (akinek van ideje/lehetősége annak mindenképpen ajánlom az eredeti cikk elolvasását).
A kutatók 3-4 éves gyerekek és csimpánzok tanulási és logikai
képességeit hasonlították össze. A feladat az volt, hogy egy átlátszó,
vagy sötét műanyagdobozban levő tárgyat kellett megkaparintani a
kísérleti alanyoknak. Eddig a dolog elég egyszerű ügy, a plusz csavar
az volt, hogy a kísérletvezető először megmutatta a gyerek vagy
csimpánz kísérleti alanyoknak, hogy hogyan kell kivenni a szóbanforgó
objektumot a dobozból. Azonban nem csak egyszerűen kinyitotta az ajtót,
hanem beiktatott néhány felesleges lépést is, például egy retesz
tologatását (ami valójában a dobozon belül semmihez nem kacsolódott)
ill. a doboz fedelének ütögetését, mielőtt meglépte volna a lényegi
lépést. A kérdés az volt, hogy mennyiben utánozzák majd őt a
gyerekek/majmok amikor meg kell kaparintsák a dobozban elhelyezett
tárgyat.
Mint az várható volt amennyiben a doboz sötét volt, azaz nem látszott,
hogy a retesz tologatás és doboz ütögetés tök felesleges, mert semmi
kapcsolatban nincs az ajtó kinyitásával, mindkét kísérleti csoport hűen
követte a kísérletvezető bemutatóját. A meglepetés akkor jött amikor
átlátszó dobozra áltak át: míg a csimpánzok szinte kivétel nélkül
rájöttek, hogy a bevezető kis gyakorlat nem szükséges az ajtó
kinyitásához, a gyerekek 80%-a, bár nyilvánvalóan szintén látta, hogy a
kezdeti performansz nincs semmilyen fizikai hatással az ajtó
nyithatóságára, továbbra is lelkesen elvégezte a rituálét, annyi
különbséggel, hogy egyre gyorsabban hajtotta végre az egyes lépéseit.
A feltételezés (elméletnek egy kicsit kevés még azért) az, hogy pont ez
a nagyfokú imitációs hajlam tette az embereket különlegessé, mert
hasznossá vált amikor elkezdődött az egyre összetettebb eszközök
készítése. Azaz pont a majmolási hajlamunk az egyik olyan
tulajdonságunk ami megkülönböztet bennünket a majmoktól ..;-))).
