Viszontválasz₂ Bérczi Alajosnak

Tisztelt Bérczi Alajos!

Először is engedje meg, hogy egyetértésemnek adjak hangot azon megállapításával kapcsolatban, hogy az ID nem egy elmélet. (Hogy szerintem miért nem, azt előzőleg, Tasi Istvánnak írt levelemben fejtettem ki hosszabban.) Azonban azon feltételezése, hogy az elmélet címkét mások ragasztották rájuk, nem igaz. Ha ellátogat a Discovery Institute honlapjára, akkor keresőjükbe beütve a „theory, Intelligent Design” szavakat, közel 800 találat jelenik meg, melyek többsége egyáltalán nem más források kritikus idézése, hanem saját vélemények, fejtegetések az elmélet mibenlétéről. Hasonlóképpen a doveri iskolai körzet sokat vitatott közleményében az ID mint a darwini evolúcióval rivalizáló elmélet szerepel.

Levelének központi gondolata, mely szerint az oktatásban kettős mércét alkalmaznak, és az evolúció hívei, akik az Ön megjelölésében materialista ateisták, elnyomják a másképpen gondolkozókat, véleményem szerint nem megalapozott. Az alábbiakban néhány sorban kifejteném, hogy miért gondolom így.

Azt hiszem, hogy Ön a materializmust a metodológiai naturalizmus szinonímájaként használja, pedig ez szerintem helytelen. A metodológiai naturalizmus, amely napjainkban a tudományos módszer alappillére, azt a felfogást tükrözi, hogy a környező világról természetes, fizikai úton szerezhetünk tudást, s az így szerzett tudást reprodukálható és tesztelhető (falszifikálható) tudományos elméletek formájában fogalmazhatjuk meg. A tudományos módszer gyökerei az empiricizmushoz vezethetők vissza - amelynek neves képviselői közül Arisztotelészt, Hume-ot, Locke-ot illetve Aquinói Szt. Tamást emelhetjük ki (utóbbi megfogalmazásában: „Nihil est in intellectu quod non prius in sensu” azaz „semmi sincs az értelemben, mely előzőleg nem volt az érzékekben”) -, később pedig a bécsi kör, Karl Popper, Lakatos Imre, stb. munkássága volt hatással rá. Azonban a metodológiai naturalizmus nem foglal állást a transzcendenssel kapcsolatban, sőt nem is foglalkozik vele. Így aztán nem meglepő, hogy a materialistákon kívül mások is elfogadják a tudományos módszert és az ezen alapuló elméleteket, így az evolúciót is, de elvetik az áltudományokat, mint az ID-t.
Az „evolucionista” sátorban három nagy csoport található: 1.) a teista evolucionisták, akik szemében a szent szövegek és a tudományos elméletek összeegyeztethetők (itt említhetjük számos neves evolúcióbiológus és paleontológus, pl. Alfred Wallace, Ronald Fisher, Theodosius Dobzhansky, Pierre Teilhard de Chardin jezsuita szerzetes nevét, vagy George Coyne-t, aki a vatikáni obszervatórium vezetője, de számos zsidó felekezetet, a liberális muszlimokat valamint magát a katolikus egyházat is ide sorolhatjuk, hiszen utóbbi hivatalos álláspontja szerint elfogadja az evolúciót, noha az emberi lelket Isten adományának tartja); 2.) az agnosztikus evolucionisták, akik szerint a transzcendens léte a rendelkezésünkre álló eszközökkel se nem igazolható, se nem cáfolható (Darwin maga is ebbe a kategóriába tartozott); 3.) illetve a materialista evolucionisták, akik egyben a filozófiai naturalizmus hívei is, azaz a valódi ateisták.
Jól látható tehát, hogy korántsincs arról szó, hogy az ateisták rákényszerítenék akaratukat az oktatási rendszerekre, hiszen igen különböző világnézetű emberek fogadják el az evolúciót. Sőt, ha az evolúció alaptézisével kapcsolatban egyetértés is van, a mechanizmusára vonatkozóan számos komoly vitával találkozhatunk a tudományos irodalomban (klasszikus neodarwinizmus – molekuláris evolúció neutralista elmélete, vagy gradualizmus – pontozott egyensúly, hogy csak a legismertebbeket említsem), azaz arról sincs szó, hogy egyes gondolatmeneteknek kikezdhetetlen státusza lenne, ne létezne kritika ezen a tudományterületen. Azonban mind a kritika, mind a kritikára adott válasz a tudományos módszer keretein belül kell maradjon. Ami nem teljesíti ezt a kritériumot (márpedig az ID nem teljesíti) az nem tekinthető tudománynak, s mint ilyen nem is tanítható tudományként.

Az ID „lépésről-lépésre dokumentálni” követelménye egyszerűen kötekedés, amely ráadásul hosszú távon az ID mozgalom szempontjából kifejezetten kontraproduktív. Azért nevezem kötekedésnek, mert a valóságban szó sincs arról, hogy a tudományos világ megpróbálna elmosni létező kérdéseket. Pont az ilyen megválaszolatlan kérdések éltetnek bennünket, kutatókat, ezek adják munkák tárgyát és értelmét, hiszen melyik kutató ne szeretne egy-egy nagyobb kérdésre választ adva a tudományos irodalomba bevonulni? Kontraproduktívnak pedig azért tartom ezt a gondolatmenetet, mert hosszú távon, ahogy az egyes kérdésekre megszületnek a válaszok, az ID jól láthatóan nevetséges helyzetbe kerül, ahogy egyes kirakat kérdéseit hirtelen ejti és helyettük kapkodva keres újakat. Bő tíz évvel ezelőtt például a kreacionista irodalom visszatérő motívuma volt a bálnák szárazföldi eredetét bizonyító fosszíliák hiányának felhánytorgatása. Michael Behe is egyike volt a felhánytorgatóknak a „Darwinism, Science or Philosophy?” című könyv lapjain, aztán néhány hónappal írása megjelenése után három átmeneti fosszíliát is leltek a paleontológusok. Azóta a kreacionista irodalomból hirtelen nyoma veszett a tengeri emlősök iránti vonzalomnak...

Összefoglalván a fentieket: ha egy gondolatmenet tudományos elméletként akar elfogadottá válni, akkor teljesítenie kell a tudományos módszer feltételeit. Ha pedig nem tud vagy nem akar a tudományos módszer szabályai szerint „játszani”, akkor hirdetői ne akarják a természettudományos tananyag részévé tenni, hanem tárgyalják ott, ahova való: a filozófia- és/vagy vallásoktatás keretein belül. Ennek a kérdésnek nincs köze az „ideológiai semlegességhez”, ez egyszerű racionális elvárás.

Üdvözlettel,

Varga Máté