CB_banner_new.jpg
Tudománykommunikációs könyvajánló

Tudománykommunikációs könyvajánló

2017.10.18. 17:29 Kalmár Éva

Ez a két könyvajánló az idei könyvhetes posztból másoltam ki a könyebben tudjak az itt leirtakra hivatkozni.

Stephen W. Littlejohn, Karen A. Foss, John G. Oetzel Theories of Human Communication, 11th edition (2016)

Tavaly jelent meg ennek a kommunikációs elméletekkel foglalkozó alapműnek a 11., kibővitett kiadása, ami eddig, 74-es első kiadása óta, számomra érthetetlen okokból, sohasem jelent meg magyarul. Hogy miért alapmű? Mert szisztematikusan, csoportokba szedve taglalja a kommunikációval kapcsolatba hozható elméletek egész arzenálját, egymás mellett sorakoznak az amúgy egymással nem igazán kommunikáló tudományterületek, mint például a szemiotika, fenomenológia, kibernetika, szociopszichológia, szociológia, retorika, és persze a kritikus vonal, ahova a marxizmustól kezdve a feminizmus is tartozik. A könyv legnagyobb erőssége, hogy ezen tudományterületek azon elméleteit összegzi és hasonlitja össze, amelyek bárhogyan is összefüggésbe hozhatók a kommunikációval.

Előkerülnek például a kognitiv és információfeldolgozásról szóló elméletek, mint például Heider attribuciós elmélete (ami az egyéni és csoportos döntések okait próbálja megmagyarázni), Sherif szociális elmélete (ami azt írja le, hogy hogyan is képződnek egyes csoportok elfogadott viselkedésmintái, normái, illetve, hogy a csoport tagja mennyire hajlandóak változtatni viselkedésükön, hogy jobban illeszkedjenek ehhez a csoportnormához), Richard Petty és John Cacioppo “Elaboration Likelihood” elmélete (ami az emberi agy azon képességéről szól, ahogy egy új információt feldolgoz. Az elmélet az információfeldolgozás két útját különíti el, a centrális, racionalitáson alapuló utat, amikor a tényeket értékeli és értelmezi az ember, és az alapján fogadja el vagy veti el az információt,  illetve a perifériás utat, amikor is a tényeket figyelmen kivül hagyva, főként érzelmi alapon avagy zsigerből dönt az illető az új információ elfogadásáról), csak hogy pár nagyon fontos elméletet emlitsek.

Hogy miért fontosak ezek, és többi, általam most nem emlitett, de a könyvben szereplő elméletek? Segítenek megérteni azt a bonyolult folyamatot, amit kommunikációnak hívunk. A kommunikáció leírható egy szimpla definícióként, mint például két ember között zajló információközlés, de ennek a definíciónak a matematikai egyszerűsége sajnos köszönőviszonyban sincs a valósággal.

A jó kommunikáció, főként ha tudománykommunikációról van szó, egy előre végiggondolt stratégián kéne, hogy alapuljon, aminek az alapja az, hogy eldöntjük kihez szólunk, milyen céllal (információközlés, meggyőzés, párbeszéd vagy konszernzus kreálása), hogyan, milyen eszközökkel, milyen stilusban. Hihetetlenül fontos, hogy felmérjük, kivel szeretnénk kommunikálni, és hogy nagyjából reális képünk legyen arról, hogy miért gondolkodik vagy viselkedik az illető célcsoport úgy, ahogy, és hogy milyen eszközök jöhetnek szóba, hogy a céljunkat elérjük, főként ha a célcsoport véleményét szeretnénk megváltoztatni. Itt jönnek be a képbe a fenti elméletek, meg persze egy kis szociológia.

Hogy ne csak tömény elméleti könyvet ajánljak, következzen pár  praktikus tanácsokkal teli tudománykommunikációs útmutató kutatóknak.

Science Communication A practical guide for scientists - Laura Bowater, Kaz Zeoman (2013)

 scicompractical.jpg Our most direct and urgent message must be to the scientists themselves: learn to communicate with the public, be willing to do so and consider it your duty to do so. –Bodmer (1985, p.36)”

A 2013-ben megjelent, kutatóknak szánt tudománykommunikációs praktikumként szolgáló könyv harmadik fejezétben szereplő, a Bodmer beszámoló néven elhíresült dokumentumból származó idézet akár az egész könyv mottója is lehetne. Szerzői mindketten biológusok és egyetemi oktatók, akik beleásták magukat a tudománykommunikáció elméletébe és gyakorlatába egyaránt, és úgy értezték, hogy a kutatók egy részének jól jönne bátoritásul egy gyakorlati útmutató, hogy hogyan, illetve hogy hogyan ne vágjunk bele a természettudományos ismeretterjesztésbe.

A gyakorlati tanácsok előtt azonban összefoglalják a tudománykommunikáció történetét, 3 fázisra osztva azt. Az első fázist a deficit modell jellemzi, vagyis az az elmélet, amely szerint ha az emberek többet tudnának a tudományról, sokkal nagyobb mértékben elfogadnák annak eredményeit. Ám az átlagember tudományos ismeretei igencsak silányak, úgyhogy minden kutató kutyakötelessége, hogy beszámoljon arról, amihez ért, és amit kutat, és csak idő kérdése, és az egész világ egy boldog, tudományt-ünneplő hurrá-optimista tömeg lesz. Ezt a modellt az elmúlt 25 év során számos kutatás cáfolta, miszerint több tudományos tény ismerete nem feltétlen vezet a tudományos eredmények illetve újítások elfogadásához, ezért aztán a tudománykommunikátorok új módszereket javasoltak. Ekkor (20-25 éve) kezdődött a második fázis, a PUS (vagyis Public Understanding of Science), illetve később a harmadik szakasz, a PES (avagy a Public Engagement with Science) korszak. Ez utóbbi két szakasz alig pár elképzelésben tér el egymástól, ám mig a deficit modell lényegében egy egyirányú információközlés (a kutatótól a nagyközönség fele), addig a PUS és a PES kétirányú kommunikációt jelent.

Mig az utóbbi 20-25 évben a tudománykommunikáció elmélete e két irányzat szerint fejlődött, a legtöbb kutató még ma is a deficit modell szerint definiálja magát a tudományos ismeretterjesztést, vagyis azt remélik, hogy a nagyközönség majd észhez tér, ha többet tud egy bizonyos tudományterületről. Sajnos az Eurobarométer és a hasonló ország- illetve világméretű felmérések is még most is ezt a már meghaladott szellemiséget képviselik. Hatásos tudománykommunikáció egy speciális, kisebb csoportnak, az úgynevezet célközönségnek szól, nem úgy bele a nagyvilágba és mindekit megszólítva és nem feltétlenül csak információt közöl. A célközönség ismerete kulcsfontosságú, hiszen egy általános iskolás csoportot másként kell illetve lehet bevonni a tudományos kérdések megválaszolásába, mint egy betegcsoport érdekeit képviselő szervezetet. A PES legfőbb célja pedig nem csak az információközlés, és nem csak és kizárólag a meggyőzés. Hanem például a célcsoport véleményének megismerése, az adott emberek félelmeinek, aggodalmainak feltérképezése, hiszen ezen aggályok ismeretében lehetséges változtatni az innovációs folyamatokon, és még a kutatás és fejlesztés alatt megakadályozni azt, hogy egy milliárdos projekt a végén csődbe menjen az esetleges fogyasztók elutasitása miatt.

A könyv későbbi fejezeteiben a szerzők összefoglalják a főként angol helyzetet (amihez képest Európa legtöbb országa, köztük sajnos Magyarország is eléggé le van maradva), vagyis hogy a kutatók miként, miért és hogyan kommunikálnak a nagyközönséggel, valamint megvitatják, hogy hogyan, milyen intézményszintű intézkedésekkel lehetne meghozni a kutatók többségének kedvét a tudománykommunikációhoz, majd végigvesznek néhány a kommunikációs és tanulási elméletet (moztiváció, stb), amik ismerete kulcsfontosságú ahhoz, hogy egy hatásos PES eseményt meg tudjunk tervezni. Szó esik ezen események hatásosságának kiértékeléséről is – na ez már kőkemény szocilógiai kutatásmódszertan, de ha magunk akarjuk elvégezni az értékelést, akkor erre a tudásra is szükségünk van. Legvégül jönnek a praktikus tanácsok, hogy milyen szempontokat kell figyelembe vennünk, és főként milyen buktatókat kell elkerülnünk, ha a mai tudománykommunikációs trendekhez (mint például a Social impact of science, public engagement, science outreach) akarunk csatlakozni.

Mivel minden olyan fontos tudományos cikk és dokumentum előfordul a könyvben, ami a tudománykommunikációs képzésem alatt előfordult, vagyis a tudománykommunikációról egy teljes és reális képet ad, valamint mivel kézzel fogható jótanácsok vannak a könyben, minden kutatónak ajánlanám, aki tudományos ismeretterjesztésre adta vagy adja a fejét.

Tudománykommunikációs könyvajánló Tovább
Az iróniáról és a tudománykommunikáció hatásáról

Az iróniáról és a tudománykommunikáció hatásáról

2017.10.08. 17:44 Kalmár Éva

28501814_original.jpg

A minap Boldogkői Zsolt a facebook-on idézte az idei könyheti posztunkban megjelent, a Hiénák a betegágy körül című könyvéről általam irt kritikát az alábbi megjegyzések kíséretében:

"A Critical Biomass-ben recenziót írtak a Hiénákról, melyben először az egekbe magasztalják a könyvemet, de csak azért, hogy a végén minél magasabbról rántsák a Földre. A kritikusnak egyetlen problémája van: nincs cél és célközönség megnevezve, némileg ellentmondóan mégis megnevezi azt, mely a táboron belüliek. Azoknak ugye, meg nincs értelme írni, mert csak kacsingatnak egymásra.
Eva Kalmar magát az értő pozíciójába helyezi (szakképesített tudománykommunikátor), engem meg visszaültetne az iskolapadba, de szerintem inkább oviba küldene vissza uzsonnázni. A könyvem hiánypótló ugyan, de úgy abban a mondatban már édeskevés.
Kedves Éva! Egy könyvben nem feltétlenül kell megnevezni az írás célját, hiszen nem ez fogja majd révbe vinni. De Önnek elárulom ezt: a közbeszédre való hatás, közvetlenül és a médián keresztül. Szerénytelenség nélkül állítom, hogy a könyv ezt a célt elérte. Úgy vélem, az utóbbi idők idevonatkozó hazai eseményei nem teljesen függetlenek a könyvtől és az egyéb ténykedésemtől. Nézzen önmagába mint tudománykommunikátor, és gondolkozzon el, hogy Ön, saját maga hol ronthatta el a dolgot, mert a hatását nem látni sehol, pedig Önnek ez a szakmája, én meg csak egy egyszerű professzor vagyok."

(update: a bejegyzést azóta Boldogkői Zsolt törölte. "Az eredeti megosztásomat közben kitöröltem. Nincs időm válaszolgatni sokszoros ismétlésben azoknak, akik szerint jó szándékú és építő a recenzió, nem kellene megsértődnöm, meg bírni kell a kritikát stb. Nem tudok ezekkel a véleményekkel mit kezdeni. Sorry." irja egy másik facebook posztban.)

Boldogkői felháborodásának középpontjában az alábbi mondatom áll, mint a kommentekből kiderült:

"Sajnos a könyv, jelenlegi formájában, bármennyire is fontos és hiánypótló munka, félő, hogy csak annyit ér el, hogy az áltudományokkal szemben eddig is szkeptikusként gondolkodókkal összekacsintson, ami, szerintem édeskevés."

Úgy érzem, hogy szövegértelmezési problémák akadtak ezzel a mondattal kapcsolatban. Az édeskevés a könyv hatására vonatkozik. Hogy mit is értek ezalatt? Szó szerint azt, hogy a könyv így, ahogy Boldogkői Zsolt megírta, maximum azt a hatást éri el, hogy a szeptikusokkal összekacsintson. Ha csak ez volt a célja, akkor minden rendben, megjegyzésem tárgytalan, de én ambiciózusabbnak gondoltam a szerzőt (ti., hogy táboron kívüliekhez is szólni akar) és ehhez képest szerintem ez a hatás kevés. Mert ennél sokkal többet is el lehetett volna érni vele.

Hogy hogyan?

Amikor az ember bizonyos szintig beleszokik/kényelmesedik abba, hogy különböző szociális médiafelületeken szinte kizárólag szkeptikusok vicces, irónikus mémjeit látja, amelyekkel szívből egyetért és amelyeket azonnal "lájkol", talán furcsa lehet, hogy a válaszomban egy a biztos: nem iróniával.

Mielőtt bárki újra nekem esne, anélkül, hogy kíváncsi lenne arra, mivel is foglalkozom és hozzám vágná, honnan veszem a bátorságot ahhoz, hogy kritikát mondjak bárkiről is, gyorsan leszögezem, hogy nem, nem gondolom, hogy a tudománykommunikáció szent grálját megtaláltam volna. Csak olvastam tudománykommunikációs kutatásokról szóló cikkeket, tanultam kommunikációs elméleteket és modelleket, amelyek pszichológiai, neurológiai és egyéb alapokra épülnek és direkt vagy indirekt megtapasztaltam számos olyan helyzetet, amelyek során a tudományos vagy technológiai újitásokkal kapcsolatos kommunikáció egy apró vagy egy végzetes hibán elcsúszott, és végül megtapasztaltam, hogy a tanszékünkön kidolgozott és használt módszer működik. Remélem van más működő módszer is és őszintén örülnék neki, ha mindenki megosztaná itt a kommentek között velünk a saját működő módszerét.

A Delfti Műszaki egyetemen technológiai és természettudományos alkalmazott és alapkutatás egyaránt folyik,  ezek jelentős része vezettett már bejegyzett, sikeres innovációhoz. A Tudományoktatás és -kommunikáció Tanszék, amelyen oktatóként dolgozom, egy olyan tudománykommunikációs képzést folytat, amely során a diákok konkrét problémákat oldanak meg. Évente 8-10 olyan esettel foglalkozunk, a diákokat segítve a probléma megoldásában, amelyek mind tudományos kutatással vagy technológiai fejlesztéssel kapcsolatosak, és amelyekben közös az, hogy a kutatóintézetek, állami intézmények (pl vízügy, közútfejlesztés), magán cégek vagy kutatói együttműködések valamilyen kommunikációs problémába ütköztek, amelyet maguk nem tudtak megoldani és eddig egyik kommunikációs tanácsadó cég sem tudta őket kimozditani a slamasztikából.

Mindegyik eset egyedi, mindegyik cég, intézmény, koalíció mással foglalkozik, mások a problémái, egyesek cégszintű problémákkal küszködnek, egyesek abban kérnek segítséget, hogy hogyan mozgósítsanak bizonyos célcsoportokat, míg mások problémája gyökeresen máshol található, mint azt ők gondolnák. Nincsen egyetlen egy séma a problémáik megoldására, vagyis de, van, de ez egy hihetetlenül egyszerű megoldóképlethez hasonlítható, amelyet minden esetbe "méretre kell szabni".

A megoldóképlet a következően néz ki.

1. A diákok megkapják a feladatot / problémát.

2. A problémamegoldás első fázisa a jelenlegi helyzet kiértékelése, kielemzése. Ez egy többhetes folyamat, mely során a diákok feltérképezik az adott probléma "résztvevőit", hogy kik értintettek az ügyben, melyik résztvevőnek mik a motivációi, hol van ezek között ellentmondás. Megpróbálják kideríteni, hogy milyen folyamatok vezethettek a jelenlegi problémához. Ehhez az adott cég több képviselőjével is találkoznak, meginterjúvolnak üzleti partnereket illetve a helyzetben fontos szerepet játszó szereplőket, újságcikkeket keresnek, végigpörgetik a cég szociális média aktivitását, feltérképezik a versenytársakat, megpróbálják megérteni a potenciális fogyasztók igényeit, félelmeit. Ez a fázis kulcsfontosságú a megoldási folyamatban. Ennek során kiderülhenek olyan háttérproblémák, amelyek megoldásával sokkal közelebb kerül a megbízó az eredeti probléma megoldásához.

Mindehhez nagyon sok elméleti hátteret kapnak, tudományos irodalmat az innováció természetéről, az innovációs ökoszisztémákról, a szociális együttműködésről, bevezetést kapnak a hálózatelméletbe, a tudományos termékeket érintő marketingfolyamatokba és számos, a helyzethez szerintünk kapcsolatos kommunikációs elméletbe. Ugyanis ebben a fázisban minden egyes megállapításukat tudományos elmélettel alá kell támasztaniuk. A megoldáshoz már használhatják a megérzéseiket, tapasztalataikat, saját, addig megszerzett természettudományos vagy mérnöki ismeretüket, de az más a következő fázis.

3. Ha a diákok az analízis során megállapítottak egy nagyon fontos kulcsproblémát, akkor megpróbálnak többféle potenciális megoldást találni erre a problémára, szem előtt tartva a megbízó eredeti problémamegfogalmazását is. Mivel direkt úgy állítjuk össze a csoportokat, hogy mindeféle szakma képviselői kerüljenek egy csapatba, mindekinek más a végzettsége, tapasztalata, perspektívája. Hihetetlen sokat számit ez a megoldási javaslatok kiötlésében.

4. A különféle megoldás-javaslatok közül a megbízóval együtt kiválatsztanak egyet. Ezek után a diákok több héten keresztül dolgoznak a megoldás-javaslathoz kapcsolódó kommunikációs stratégia vagy egy konkrét kommunikációs eszköz tervezésén és néhány esetben a kivitelezésén, esetleg egy modell létrehozásán.

5. A féléves képzés végén a diákok egy ünnepélyes esemény keretein belül bemutatják az eredményeiket a megbízóknak.

A fenti facebook bejegyzéshez Hutvanger György az alábbi megjegyzést fűzte hozzá:

Kedves Eva, ezzel kapcsolatban szeretnek kerdezni valamit. Egy nem reg megjelent munka szerint, sajnos a forrast nem talalom, reszben igaz amit allit, tehat, hogy a legkevesbe hatasos kommunikacio az amelyik kifejezetten a tudomanyos hatter ismeretere koncentral. Ugyanakkor viszont, legalabbis a kimutatas szerint, az ironia sot a guny is hatasosabb ennel. Mondjuk arrol nem szolt a fama, hogy milyen celkozosseg volt a kutatas targya es nem is az volt a celja, hogy hatasos kommunikaciot talaljon csak osszehasonlitott parat. Errol erdekelne a velemenyed.

Hogy a kérdésre konkrétan válaszoljak, véleményem és eddigi tapasztalataim alapján a fenti többlépcsős folyamat, amelyet leginkább innovációs kommunikációtervezésnek nevezünk a tanszéken, az eddigi legsikeresebb stratégia egy tudományos vagy innovációs kérdéshez kapcsolódó kommunikációs probléma megoldására, amely folyamat egyik fázisába sem fére bele az irónia.

Kulcsszerepet játszik viszont ebben a stratégiában az első, analitikus fázis, amelyben megpróbáljuk megérteni, több szempontből nézni, kvázi felboncolni a komplex problémát. Megérteni, hogy melyik szereplő miért is viselkedik úgy, ahogy, felderíteni, hogy milyen folyamatok vezettek a mai állapothoz, és megtalálni a helyzetet leíró kommunikációs elméletet, amely megoldási javaslatot is sugallhat. Szintén lényeges eleme a folyamatnak minél több érintettet bevonni a probléma felderítésébe és esetlegesen a megoldási javaslatok tervezésébe (inclusion, engagement).

scicomm1.jpg

És akkor itt fűzném bele a mondandómba, hogy ezek alapján szerintem igenis lehetne tervezni olyan kommunikációs megoldást, amely következetes alkalmazásával középhosszú távon csökkenteni lehetne a GMO-ellenesek, oltás-ellenesek, alternatív gyógymódokhoz fordulók táborát. De ehhez többet kéne tenni annál, hogy ironikusan megjegyzést teszünk rájuk. Ezek olyan végtelenül komplex problémák, amelyeket nem lehet pikkpakk megoldani, és az, aki mondjuk ezután rajtam ezt kérné számon, előtte magán kérje számon, hogy miért is nem számolta fel a háborúkat, éhezést, korrupciót, és még sorolhatnám. Egyrészt nem ez a kutatási témám, de ha ez is lenne, akkor sem lennék elég egyedül ezeket a problémákat megoldani. De ha valaki úgy érzi, szívesen venne olyan háttérirodalmat, amely a GMO-ellenesek, oltásellenesek, alternatív gyógymódokban hívők vagy egyéb csoportok viselkedésének okait taglalja, szóljon, szívesen írok ezekről külön posztot ha van rá igény.

A fenti megoldóképletből amúgy hiányzik egy nagyon fontos elem: a hatás kilemzése. Sajnos erre a féléves intenzív oktatásunk során nem jut idő, a diákok nem tudják lemérni a kommunikációs eszköz hatását. De ez ugyanúgy fontos része egy korrekt problémamegoldásnak, egy kommunikációs stratégia kihagyhatatlan eleme kéne, hogy legyen a hatás kielemzése. Egy kommunikációs eszköz hatása ugyanis igenis mérhető. Persze divat leszólni, lebüfészakozni a szociológiát, de a szociológia igenis tudományos módszertanon alapszik, akár kvalitatív, akár kvantitatív, vagy neadjisten mindkettőt tartalmazó módszertanról legyen is szó.

De ahhoz, hogy lemérjük a kommunikációnk hatását, tudni kell előre, hogy mit is szeretnénk elérni és hogy ki a célcsoportunk. Egy könyv esetén gyakori mérőeszköz az eladott példányszám, az írott vagy online sajtóban való utalás a könyvre, médiaszereplés, interjúk, stb, de ezek csak azt mutatják, hogy mennyire fogy a könyv. Hogy kik vették, milyen érdeklődésű, végzettségű, nemű vagy korú emberek, az már jobban képet ad arról, hogy eljutott-e a könyv a célcsoporthoz, de ez még mindig nem mond semmit arról, hogy elérte a könyv a célját. Miért vették meg azok, akik megvették? Hogy gondolkodtak a könyben taglalt kérdésekről a könyv olvasása előtt? Elolvasták-e a könyvet azok, akik megvették? És ha igen, mit gondolnak róla? Változott-e a véleményük, egyetértenek-e vele? Ezek mind mérhető, kutatható dolgok, és csak ezek az ilyen és hasonló kérdésekre kapott válaszok kiértékelése alapján lehet azt kimondani, hogy a kommunikációs eszközünk elérte a célját. Anekdotikus esetekre építkezni egy könyv hatásával kapcsolatban hasonlóan ingoványos talajra visz, mint anekdotikus esetek alapján a homeopátia hatásosságát bizonygatni.

Az iróniáról és a tudománykommunikáció hatásáról Tovább
Mire jó a GMO 31. - Hamburger élesztőből

Mire jó a GMO 31. - Hamburger élesztőből

2017.09.07. 22:44 Sexcomb

impossibleburger.jpgAz egyik legkiterjedtebb emberi tevékenység jelenleg a Földön az állattenyésztés, aminek ugye egyik fő célja a hústermékek előállítása. A Wikipedia idevágó bejegyzése szerint a húsipar az egyik legnagyobb üvegházhatású gázkibocsájtó és a biodiverzitás csökkenésnek fő oka. Jelenleg is ezzel fojtjuk meg a bolygónkat, de a jövő még sokkal sötétebbnek ígérkezik: Előrejelzések szerint a hús iránti kereslet 2050 -re megduplázódik (a kétezres évéhez képest). Nem meglepő módon a megtermelt haszonnövényeink túlnyomó részét takarmányként hasznosítjuk, gyakorlatilag a mezőgazdasági területek nagy részét annak szolgálatába állítottuk, hogy húst állítsunk elő.

Mire jó a GMO 31. - Hamburger élesztőből Tovább
Milyen is a kromoszómákról alkotott képünk 2017-ben?

Milyen is a kromoszómákról alkotott képünk 2017-ben?

2017.09.04. 11:00 dolphin

chromemt.png

A szó etimológiája alapján azt feltételeznénk (egyébként részben helyesen), hogy a kromoszómák, vagyis "festődő testek" a sejtek talán legjobban megjeleníthető komponenseit képezik. És kétségtelen, hogy számos korabeli eljárással nagyon szépen láthatóvá lehetett tenni már egészen régen az örökítőanyag ezen nagy, diszkrét komponenseit, különösen osztódások során. Ugyanakkor a strukturális információ, ami ezen sejtkomponensekről így beszerezhető volt, viszonylag korlátozottnak bizonyult. Mégpedig azért (is), mert az a mérettartomány, ahol igazán megfigyelhető lenne, hogy miképp csomagolódik a DNS, kívül esik a fénymikroszkópok nagyítási képességein és az a helyzet, hogy a korábbi eljárásokkal a megfelelő felbontást már biztosító elektronmikroszkópokkal a kromoszómák nem festődtek.

Ez pedig azt a helyzetet eredményezte, hogy mindazt, amit a kromatin szerkezetéről, a sejtben levő DNS-lánc feltekeredéséről gondoltunk, elsősorban indirekt bizonyítékokon alapult. 

Milyen is a kromoszómákról alkotott képünk 2017-ben? Tovább
Így fertőzhetné meg a DNS a számítógéped

Így fertőzhetné meg a DNS a számítógéped

2017.09.02. 11:55 dolphin

lead_960.png

A környező világ vírusai újabb és újabb gazdaszervezetek megfertőzésével képesek önmaguk sokszorosítására és a fennmaradásra, így nem véletlen, hogy a hasonló logikával terjedő, biztonsági réseket kihasználó számítógépes programok megjelenésekor, valamikor az 1980-as évek elején nem is kellett sokat gondolkozni, hogy a malware ezen fajtáját hogyan nevezzék el.  

Azóta a számítógépes vírusok a mindennapjaink részévé váltak, olyannyira, hogy a DNS, mint adattároló koncepciójának terjedésével, természetesen már arra is volt példa, hogy számítógépes vírusok kódját fordították le speciális algoritmusokkal, és ültették DNS-be. Ilyenkor persze a DNS-visszaolvasása után még a dekódolás lépése, illetve a program elindítása is elválaszt attól, hogy a gépünk a vírus áldozatává váljon, ami azért kellő biztonságot ad, ilyenfajta adatátviteli kísérletekhez.

De vajon lenne-e arra lehetőség, hogy a DNS olvasása már önmagában is spontán olyan folyamatokat indítson el, amivel valaki átveheti uralmát a szekvenátorhoz kapcsolt számítógépes rendszer felett? A látszólag abszurd kérdésre most elegáns és praktikus választ adtak a University of Washington kutatói.

dna_shellcode.png

Így történhet egy DNS-alapú stack-overflow támadás a szekvenátorra kapcsolt számítógép ellen. Forrás: University of Washington

A lényegi eleme a folyamatnak, hogy DNS-szekvenátorokból kiömlő információt feldolgozó és elemző programok írásakor egyáltalán nem lebegett senkinek a szeme előtt, hogy itt valaha, valaki majd ezen keresztül megpróbálna betörni a számítógépre, éppen ezért viszonylag sok olyan biztonsági rés van ezekben a scriptekben, amelyek megfelelő technikával kihasználhatók.

Az egyik legelemibb ilyen támadási felület, hogy ezek a programok kifejezetten sérülékenyek veremtúlcsordulásos (stack overflow) támadásokkal szemben, mert születésükkor a technika még viszonylag rövid DNS-szekvenciák (néhány tucattól max. 200 bázispárig) létrehozását tudta biztosítani és ilyen típusú információk feldolgozására készültek. Márpedig az ilyen esetekben, ha adott hosszúságú információra számítanak csak a programozók, a memóriában egy fix méretű tömböt foglalnak le számára, de ennek révén egyben biztonsági rizikót hoznak létre. Ugyanis, ha ilyen esetekben a vártnál nagyobb információcsomag érkezik, akkor a lefoglalt tömbön túl a memória egyébb részei is átíródhatnak - bizonyos esetekben azok is, amelyek már a program futásához kellenek. Megfelelően meghatározva, hogy mi legyen a bevitt információcsomag így a számítógép egy teljesen más program futtatására vehető rá, pusztán az adatbevitel révén.

Jelen esetben, az egyszerűbb kivitel kedvéért a kutatók egy extra veremtúlcsordulásos biztonsági rést tettek a DNS szekvenciát beolvasó és feldolgozó egyik programba (vagyis itt nem a már létező, potenciális biztonsági rések valamelyikét használták ki), majd megalkották azt a vírus-scriptet, aminek a bevitelével (elméletileg) átvehetik az irányítást (ebben az esetben, kicsit tisztelgésként a terület klasszikusai előtt, a Smashing The Stack For Fun And Profit kódot futtaták le).

A (ki)használt fqzcomp nevű program bitenként tárolja a DNS négy bázispárjának információit (az A-t 00-ként, a C-t 01-ként, a G-t 10-ként és a T-t 11-ként), ami lehetővé teszi, hogy ha a megtevezett rövid vírust binárisra lefordították, gyorsan át lehessen fordítani DNS-szekvenciára. Végül így egy 176 bázispár hosszú szekvenciát kaptak, amit kevesebb, mint 100 dollárért le is szállított nekik az egyik DNS-szintetizálásra szakosodott cég.  

A szintetikus DNS-t betéve a szekvenátorba, kijött a szekvencia, aminek a feldolgozásakor a (módosított) fqzcomp annak rendje és módja szerint átadta az irányítást a számítógép felett.

Amiért izgalmas mindez, mert ez az első bizonyítéka annak, hogy mindez nem sci-fi, hanem létező biztonsági rés. Még ha jelen esetben az egyszerűség kedvéért módosítani is kellett egy programot, látható, hogy ez a fajta támadás fizikailag megvalósítható. És mivel az újabb szekvenátorok egyre hosszabb és hosszabb szekvenciákat tudnak kiköpni magukból, csak idő kérdése, hogy a nem módosított programok is szembenézzenek a veremtúlcsordulás problémájával. Most még van idő erre felkészülni és nem igen kétséges, hogy innentől kezdve ez is szempont lesz.

Persze felmerül a kérdés, hogy miért akarna valaki így betörni egy számítógépre? Két eshetőség adja magát szinte azonnal: vagy, hogy például tetthely színhelyéről származó minták beszennyezésével meggátolják, hogy az inkrimináló bizonyíték megszülessen (a számítógépre behatolva meg tudják hamisítani a szekvenciaadatokat), vagy, hogy egy nagyobb adatbázishoz hozzáférve, valaki másnak a személyes genomadatait megszerezhessék. A genomszekvencia értelmeszerűen szenzitív, személyes információ kellene legyen, és illetéktelen kezekbe kerülve akár zsarolásra is felhasználható, vagy gyógyszerérzékenységi profilok meghatározásával akár fizikai támadások megtervezésére is jó lehet.

Épp ezért bármennyire is szórakoztató maga a projekt, a veszély, amire felhívja a figyelmet, nagyon is valós. Így talán itt lesz annak is az ideje, hogy a DNS szintetizálásra szakosodott cégek annak az ellenőrzésén túl, hogy nem valami halálos patogén létrehozásához akarja a megrendelő a szekvenciát használni, azt is megnézik, hogy adott esetben nem egy DNS-alapú számítógépvírust hoznak létre. 

(via The Atlantic)

[A poszt eredetileg a ScienceMeetup blogjában jelent meg.]

Így fertőzhetné meg a DNS a számítógéped Tovább
"Ipari melanizmus" tengeri kígyókban

"Ipari melanizmus" tengeri kígyókban

2017.08.13. 10:39 dolphin

snake_melanism_1.jpg

Ipari szennyeződés és fekete (melanizált) testszín témakörben ugyan a klasszikus példa a pettyesaraszoló volt és marad, de ez nem jelenti azt, hogy más fajokban hasonlóan érdekes - és adott esetben kicsit más logikával működő - adaptációkra ne lenne példa.

Current Biology-ra a napokban felkerült cikkben most egy Óceániában élő tengeri kígyófaj, a Emydocephalus annulatus különböző populációt vizsgálva figyeltek fel arra a kutatók, hogy az ipari-urbánus területek közelében élő kígyók között sokkal-sokkal gyakoribbak a tiszta fekete egyedek, mint az emberi tevékenység áldásos hatásaitól távol élő példányok között. Mivel a pettyesaraszolóval ellentétben a vízben élő kígyók esetében a fekete szín nem segít a rejtőzködésben, felmerült a kérdés, hogy milyen más adaptív előnyt biztosíthat ez a mintázat?

snake_melanism_2.jpg

A válasz a sötét pigemntanyag, a melanin egy másik tulajdonságában rejlik, minden valószínűség szerint, mégpedig abban, hogy az nagyon hatékonyan képes megkötni a nehézfémeket. Márpedig az emberi aktivitáshoz közeli zónákban lényegesen nagyobb az ilyen anyagoknak a koncentrációja, mint máshol, és a tápláléklánc tetején levő, ragadozó kígyókban könnyen felgyűlhetnek ezek a káros anyagok. Ha így van, akkor talán (szólt a feltételezés), több pigment termelésével, illetve a hüllőkre jellemző vedléssel a kígyók egy új mechanizmust fejlesztettek ki arra, hogy a nehézfém fölösleget kiválasszák és eltávolítsák a szervezetükből.

Erre az elméletre egyfajta bizonyítékot egy távoli rokon, a csíkos mintázatú sárgaajkú tengerikígyó (Laticauda sp.) levedlett bőrének vizsgálatával sikerült szolgáltatni. Ezeknek a bőröknek a vizsgálatával fény derült arra, hogy az urbánus zónákban élő egyedek levedlett bőrében sokkal magasabb a különféle nehéz fémek koncentrációja, mint a "vidéki" területeken lakói esetében, illetve a fekete és fehér csíkok külön vizsgálatával az is látható, hogy a sötét csíkok (ahogy azt a nagyobb melanin koncentráció alapján gondolnánk) több nehézfémet tartalmaznak. (A torkolati régiók ("river mouth") általában egy átmeneti állapotot képviselnek.)

snake_melanism_3.jpg

Azaz adott egy új példa arra, hogy a melanizáció miképpen lehet adaptív egy populáció számára és sajnos ez egyben újabb példa arra is, hogy ezt a fajta trükköt az emberi tevékenység miatt kell bevetnie egy fajnak. Meg persze talán arra is részleges magyarázattal szolgál a dolog, hogy a heavy metal rajongók körében miért népszerű szín a fekete ;-)).


Goiran C, Bustamante P, Shine R (2017) Industrial Melanism in the Seasnake Emydocephalus annulatus. Curr Bio doi: 10.1016/j.cub.2017.06.073

"Ipari melanizmus" tengeri kígyókban Tovább
Még mindig távol a dizájnerbébik kora

Még mindig távol a dizájnerbébik kora

2017.08.12. 23:00 dolphin

d2-1-copy-1024x576.jpg

Bő két évvel ezelőtt, amikor az első hírek megjelentek a CRISPR-alapú genomszerkesztési eljárással módosított emberi embriókról, már látszott, hogy még nagyon sok tisztázni való akad technikailag is (hogy az etikai kérdésekről ne beszéljünk), mielőtt eljárás gyakorlati alkalmazása komolyan szóba kerülhetne. Azóta, idén márciusban egy harmadik kínai cikk is napvilágot látott, amiben már a korábbiakkal ellentétben életképes (diploid) embriók kezeléséről számoltak be, igaz, még csak néhány embrió esetében próbálkoztak sikerrel.

Épp ezért szólt nagyot, amikor bő egy hete az MIT Technology Reviewmegszellőztette, hogy amerikai kutatók több mint száz embrión végeztek el egy nagyon alapos felmérést, és azt vizsgálták, hogy mennyire tudunk a CRISPR-rendszerrel hibákat javítani, mennyire használható kívülről bevitt DNS templátnak, a hasítás indukálta hiba kijavítjására 

Még mindig távol a dizájnerbébik kora Tovább
Álmodnak-e az organoidok lombikbárányokkal?

Álmodnak-e az organoidok lombikbárányokkal?

2017.08.06. 17:48 dolphin

minibrain_1.jpg

Philip K. Dick, 1968-ban megjelent kultikus regénye, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? azt a kérdést feszegeti, hogy éles lehet-e a határ ember és android között, ha pusztán az empátia képességét vizsgáljuk. Ugyanez a probléma fél évszázad után még ugyanúgy a sci-fi kategóriája, mint Dick idejében, de egy analóg kérdés 2017 aktuális problémájává vált. Mégpedig az, hogy milyen morális megítélés alá esnek emberi sejtekből szövetkultúrában létrehozott komplex szövetdarabok, illetve mikortól válik etikailag aggályossá az ezeken való kísérletezés.  

Álmodnak-e az organoidok lombikbárányokkal? Tovább
A DNS a jövő adathordozója?

A DNS a jövő adathordozója?

2017.07.31. 22:45 dolphin

dna-storage-51.jpg

A felhő korában, amikor szinte minden levelünk, képünk, dokumentumunk távoli, misztikus szervereken lakik, természetesnek tűnne, hogy valóban, bizonyítottan ez a fajta adattárolás legyen az általunk ismert legmegbízhatóbb. 

A valóságban azonban nem ez, mégpedig azon praktikus szempontból, hogy a felhő-alapú adattárolás egyszerűen nem létezik elég régen ahhoz, hogy ilyen jellegű kijelentést tehessünk. Ahogy a flash memória esetében is maximum évtizedes adatmegőrzési képességet tudunk igazolni, a mágnesszalagoknál több évtizedest, a bakelitlemezeknél pedig durván évszázadost. De akkor mi a komplex adatok tárolásának bizonyítottan legtartósabb módja? A papír (és rokonai) esetében is párezer éves a legrégebbi ismert (töredékes) példány, és ha még régebbre akarunk menni, akkor már a kőtáblák, vagy még jobban visszapörgetve az idő kerekét, barlangrajzok korába jutunk.

A spanyol El Castillo barlang kézlenyomatai és nonfiguratív ábrái közel 40 ezer évvel ezelőtt születtek, és ha elfogadjuk ezek információhordozó-jellegét, akkor ésszerűnek tűnhet ezeket a korabeli ábrákat, pontosabban az őket tartalmazó felületeket tekinteni a legősibb információhordozónak.

A valóság azonban az, hogy nagyságrendileg is régebbiek azok a komplex információk, amelyeket a mai technológiával megbízhatóan meg tudunk határozni, és ezekben az esetekben a bizonyítottan jól működő információhordozó közel sem egy sziklafal szürkeségű élettelen anyag, hanem maga a DNS: közel 430 ezer éves emberi csontokból is tudtunk már használható DNS-szekvenciát kiszedni, és az abszolút rekord jelenleg közel 700 ezer éves csontokból származó DNS szekvenálása. (Megjegyzendő, hogy ezeknél régebbi leletekről is szólnak néha cikkek, de azokat a szekvenciákat a kutatók többsége inkább modern szennyeződésnek tulajdonítja, mint valódi ősi DNS-nek.)

A DNS-ben levő információra a „tervrajz” és „program” analógiát szoktuk használni, amelyek egyike sem tökéletes körbeírása az örökítőanyagnak, de annyira mindenesetre pontosak, hogy jól láthassuk, valóban komplex információhordozó a dezoxiribonukleinsav. 

A DNS a jövő adathordozója? Tovább
A házimacskák eredete - az archeogenetika szemszögéből

A házimacskák eredete - az archeogenetika szemszögéből

2017.07.24. 13:15 dolphin

sn-catsegypt.jpg

Ahogy a kutyák esetében is adott az ős a farkas személyében, úgy nem kérdéses az sem, hogy napjaink elkényeztetett házimacskái egységesen vadmacskaeredetre vezethetőek vissza. Sőt még az sem vitatott, hogy a vadmacska (Felis silvestris) öt alfaja közül a közel-keleti/afrikai elterjedést mutató F. silvestris lybica az az állat, amelyből az évezredek alatt kényeztetni való szőrgombócot gyártottunk. Ezen túl azonban több kérdőjel is adódott a macskaháziasítás körül. Ezekre próbál választ adni a Nature  kiadásában megjelenő új lap, a Nature Ecology & Evolution hasábjain megjelent cikk, ahol paleogenetikai eszközökkel kezdtek neki a kérdés vizsgálatának.

A házimacskák eredete - az archeogenetika szemszögéből Tovább