Ugye milyen szörnyű lenne, ha minden növényfajtát szabadalommal lehetne védeni? Egy nagy, gonosz cég létrehozna egy új búzafajtát és ahelyett, hogy emberbaráti szeretetből ingyen adna mindenkinek vetőmagot, pénzt kérne érte. Ráadásul, bár a vetőmagból nyugodtan eltehetsz aratáskor és a következő évben, a szemét cég nem átallana jogdíjat szedni ez után a tevékenységed után is, mivel hogy az ő fajtáját használod, aminek a kifejlesztésébe ő súlyos pénzeket ölt. Ugye milyen borzalmas lenne ez a jövő, ahol szabadalom véd minden vetőmagot és a szegény gazdákat megfojta a rengeteg gonosz cég? Meg fogsz lepődni, a jövő elkezdődött. Évtizedekkel ezelőtt.
A növényfajtákat ugyanis nem lehet szabadalmaztatni, mivel a szabadalmi oltalom feltétele, hogy az oltalomkérő mások számára is érthetően leírja, hogyan készítette el a terméket. Ez a legtöbb haszonnövény esetében lehetetlen, minden leírás kb. úgy nézne ki: "Ismeretlen mutáció történt a növényben." Így a növényfajták védelmét nem szabadalomnak hívják, hanem fajtaoltalomnak, ehhez egyszerűen négy feltételt kell teljesíteniük, a megkülönböztethetőséget, az egyneműséget, az állandóságot, és az újdonságot. Magyarul bármilyen növényfajta, ami valamilyen leírható jellegben különbözik a szülői fajtától (megkülönböztethetőség, újdonság) és törzsbe állítható (egyneműség, állandóság) fajtaoltalom alá helyezhető, ami annyit jelent, hogy a bejegyzés után huszonöt évig (szőlő- és fafajták esetén harminc évig ) a fajtatulajdonos jogdíjat szedhet a fajtát használó termelőktől. Sőt, ha termelő saját vetőmagból vet, de fajtaoltalom alatt álló fajtát, akkor is köteles a fajta tulajdonosának jogdíjat fizetni, mivel a szellemi termékét használja.
Hogy miért ez a szörnyűség? Kézenfekvő okból, ugyanis ha egy új növényfajta nem hozza be a kifejlesztésének az árát, senki sem fog veszteséges üzletbe pénzt fektetni, így egyáltalán nem készítenek majd új növényfajtákat. Ahogy a Fajtaoltalmi Nonprofit Zrt. oldalán olvasható:
"Az újfajtákat létrehozó nemesítésnek bázisa a céloknak megfelelő alapanyag, amelyet szintén több évtizedes munkával a vadfajok, a génbankok felhasználásával a különféle specialisták (pl. genetikusok, növénykórtanosok, biokémikusok, biotechnológusok stb.) hoznak létre az úgynevezett „prebreeding”, vagyis a nemesítést előkészítő folyamatban. Az alapanyag megteremtése, és annak felhasználása az új fajták létrehozásához egyaránt hosszú folyamat, a kettő együtt általában több évtizedet jelent. Ennek folyamatos fenntartása és a hozzá szükséges infrastruktúrák (műszerek, laboratóriumok, üvegházak, génbankok, nemesítői tenyészkertek, kísérletezési eszközök, gépek stb.) létrehozása, működtetése sok-sok költséggel jár. . Pl. egy új jó minőségű, bőtermő és betegségeknek ellenálló, a termesztési viszonyokhoz jól alkalmazkodó búzafajta nemesítése legalább 15 évig tart, sok különböző szakterületen jártas specialista munkája kell hozzá, és szűken számolva is százmillió Ft-nál több költséget igényel.Ezért van az, hogy napjainkban az új fajták, hibridek előállítása egyre inkább hatalmas, gyakran nemzetközi cégek nevéhez fűződik. Ezért az új fajtákat, hibrideket a tulajdonosaik az ipari szabadalmakhoz hasonlóan szabadalmaztatják, az Európai Unióban ezt a növényfajta oltalmi eljárással történik. A szabadalmaztatott, vagy növényfajta oltalommal védett fajták használatáért a fajtatulajdonos a felhasználóktól jogdíjat szed.
A hibridnövények (hibridkukorica, hibridnapraforgó, hibridrepce stb.) esetében ez viszonylag elég jól megoldható, hiszen a gazda a hibridek termesztéséhez mindig kénytelen megvásárolni a vetőmagot (F1), a vetőmag „felújítás” így százszázalékos, mivel a hibrid növény termése nem alkalmas vetőmagnak. Az ugyanis már az F2 nemzedék, amelyben a hibrid előnyét (fölényét) jelentő heterózis-hatás jelentősen lecsökken, és a genetikai hasadás is jelentkezik, amely miatt az F2 növényállomány és annak termése is igen heterogén lesz. Ezért nincs a hibridek esetén visszavetett vetőmag. A gazdaságos termesztéshez egyöntetű (homogén) állomány, az eladhatósághoz egységes minőségű termés kell. A hibridek vetőmag árába be van építve a nemesítés fenntartásához szükséges költség, és mivel minden termesztési ciklushoz meg kell vásárolni a vetőmagot, ez megfelelő forgalom esetén folyamatosan fedezi az előállítás és az új hibridek költségeit.
Alapvetően más a helyzet az öntermékenyülő növények (pl. búza, árpa, zab, tritikálé, borsó, stb.) esetében. E fajok különböző fokos vetőmagjait a termesztőnek nem szükséges minden évben megvásárolnia, mivel e vetőmagvakból származó növények termése ismét használható vetőmagként, akár több évi (többszöri) visszavetéssel is, ha ügyelnek a termés genetikai tisztaságára és képesek fenntartani a saját vetőmag használati értékét (ne keveredjen más fajtával ill., tisztaság, csíraképesség, osztályozottság, csávázás is szakszerű legyen).Ezzel a lehetőséggel élnek is a gazdák, ezért az öntermékenyülő fajok esetén a vetőmag „felújítás” aránya lényegesen alacsonyabb 100 százaléknál. E fajok fémzárolt vetőmagjának ára szintén tartalmazza a jogdíjat, de a vetőmag felújítás alacsony aránya miatt nem fedezi a vetőmag és az újfajta előállításának költségeit. Ugyanekkor e szabadalommal, vagy fajtaoltalommal védett fajták vetésterületének jelentős része (40-60%-a) után a termesztők nem fizetnek jogdíjat, mivel visszavetett terményt használnak vetőmagként. Az Európai Unióban e „jogbitorlás” vagy „szabadalom-bitorlás” elkerülésére, és az öntermékenyülő fajok nemesítésének fenntartása érdekében vezették be a visszavetett termény és az utántermesztett burgonya gumó után fizetendő díjat. Ez egy csökkentett, a termelők igényét is figyelembevevő méltányos összeg, általában a másodfokú vetőmag után fizetett jogdíj fele, és 20 hektár alatti szántóterületig, ill. egy hektár alatti burgonya vetésterületig nem kell fizetni.
Hazánkban a nemesítés költségeinek nagy részét a rendszerváltásig (1990-ig) az állam finanszírozta, mivel a nemesítés elsősorban állami tulajdonú intézetekben folyt. A piacgazdaságra való áttéréssel e költségeket hasonlóan Nyugat-Európához és az USA-hoz a nemesítő cégeknek a vetőmag piaci bevételéből kell finanszírozni. Amíg az állam támogatta a fémzárolt vetőmag használatot, a felújítás aránya 40-60 % között volt, ez és a nemesítő intézmények szerény állami támogatása elegendő volt a nemesítés fenntartására. A fémzárolt vetőmag használat támogatásának megszűnése és e fajok kedvezőtlen piaci helyzete miatt az utóbbi években a felújítás aránya nagyon lecsökkent 15-25%-ra. Emiatt az öntermékenyülő fajok nemesítésének hazai folyamatos fenntartása veszélybe került, ugyanakkor az EU-hoz való csatlakozás miatti jogharmonizáció következtében Magyarországon is bevezették azt az EU-ban már régóta alkalmazott törvényt, amely szerint, a termelők a fajtaoltalommal védett fajták visszavetett termése és az utántermesztett burgonya gumó után díjat kötelesek fizetni. Ennek a díjnak a mértéke a másodfokú vetőmag után fizetett jogdíjnak a fele, amely 2009-ben a búza esetében fajtától függően hektáronként 528-938Ft között volt."
Magyarul a hagyományos növénytermesztés jelenleg úgy működik, hogy minden új fajta fajtaoltalom alá helyezhető, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint a szabadalmi védettség, a használatuk után pedig jogdíjat kell fizetni a gazdáknak, mint bármely más szellemi termék használata után. Ez nem az ördögtől való szörnyűség, hanem ahhoz szükséges, hogy egy-egy új növényfajta hasznot hajtson, így egyáltalán fejlesszenek új növényfajtákat. Viszont a fajtaoltalom is előbb-utóbb lejár, néhány évtized múlva bárki ingyenesen használhatja majd a fajtát. A MAGOSZ egyik 2010 -es körlevele mellé csatolt egy fajtalistát is, amelyben összegyűjtötték a jogvédett és a nem-jogvédett fajtákat, aki nem akar jogdíjat fizetni, az sem marad vetőmag nélkül, a legtöbb haszonnövényből több az oltalom nélküli fajta, mint a fajtaoltalom alá eső.